Bérkalkulátor 2013

Nettó bér 2013

fizetési felmérés

Tegnapelőtti névnap 07-21 : Illés
Tegnapi névnap 07-22 : Dániel, Daniella
Mai névnap 07-23 : Magdolna
Holnapi névnap 07-24 : Lenke
Holnaputáni névnap 07-25 : Kinga, Kincső

Adókalkulátor 2012

E-mail

Azoknál a vállalatoknál, ahol magas a kisebb keresetű dolgozók száma, megnőhetnek a terhek, mivel végre kell hajtaniuk a kötelező béremelést és a bérkompenzációt. A másik napi téma természetesen a bérek változása, valamint az azokat terhelő adó kérdése, melyből kiderül kinek hogy alakulhat a nettó keresete 2012-ben. Az adókalkulátor 2012. változatával a Bérkalkulátor oldalán már ki lehet számolni, adott bruttó bér esetén az adóvonzatokat és a nettó fizetést, sőt a bérkompenzáció mértékét is. Havi bruttó 202.000 forintos bér esetében életben maradt a szuperbruttó féle adószámítás, ami azt jelenti, hogy az összevont adóalapba számító jövedelmek után fizetendő adó alapját adóalap-kiegészítés hozzáadásával kell meghatározni, vagyis a bruttó bért meg kell szorozni 1,27-tel, ezután kell kiszámítani a 16% szja-t. Az adókalkulátor 2012. használatakor a bevitt adatok alapján rögtön meg lehet tudni, a szerződött bér összegét mekkora – munkáltató és munkavállaló által fizetendő – tételek terhelik.




A szociális hozzájárulás adóalapja ugyan annyi, mint az eddigi társadalombiztosítási járulék adóalapja, ennek mértéke 27 százalék. Az új rendelkezés szerint a munkáltató a munkavállaló után a társadalombiztosítási járulékalapot figyelembe véve a minimálbér kétszeresének megfelelő járulékalapig 1 százalék, a járulékalap minimálbér kétszerese fölötti rész után pedig 3 százalék munkaadói járulékot fizet. Az egyéni járulékok közül a nyugdíjjárulék mértéke 10 százalék, a pénzbeli egészségbiztosítási járulék 3 százalék, a természetbeni egészségbiztosítási járulék 4 százalék, a munkaerő-piaci járulék pedig 1,5 százalék.

 

A Bérkalkulátor oldalán működtetett adókalkulátor 2012. már azt is megmutatja, hogy változik az egyéni- és társas vállalkozók adózása. Az ő esetükben a többes jogviszonyban nem álló főfoglalkozású egyéni-, illetve társasvállalkozó minimum járulékfizetésének alapja megnövekszik, a 10 százalékos nyugdíjjárulék alapja ezentúl a minimálbér lesz, a 27 százalékos szociális hozzájárulási adó minimális alapja a minimálbér 112,5 százaléka, a 8,5 (4 + 3 +1,5) százalékos egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulék minimum alapja pedig a minimálbér 150 százaléka lesz. Az egészségügyi szolgáltatási járulékok változása is elérhető már az adókalkulátor 2012. módozatával, e szerint a kiegészítő tevékenységet folytató magánszemélyek, valamint az egyéni-, illetve társas vállalkozók által fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulék napi összege 213 forintra nő, de változatlan marad a 27 és 14 százalékos egészségügyi hozzájárulás mértéke, A béren kívüli juttatások adóalapként figyelembe veendő összege után 10 százalékos egészségügyi hozzájárulás terheli a kifizetőt, az átalányadózó mezőgazdasági kistermelőknek pedig az átalányban megállapított jövedelmük 15 százalékát kell egészségügyi hozzájárulásként megfizetni.

A munkaviszonyban foglalkoztatottak után a cég szakképzési hozzájárulási költséget visel, mely a bruttó munkabér 1,5%-a, ezen kívül 20 fő feletti foglalkoztatotti létszám esetén rehabilitációs hozzájárulás fizetendő, melyet az adókalkulátor 2012. már szintén ki tud számolni ( létszám 5%-a szorozva 964.500 Ft/év módszer szerint). Ez az összeg akkor csökkenthető, ha a munkaadó megváltozott munkaképességű személyt alkalmaz. A Bérkalkulátor oldalán az adókalkulátor 2012. igénybevételével már percek alatt megtudható, hogy az új cafeteria rendszert hogyan kell a munkáltatónak alkalmaznia ahhoz, hogy bérkompenzációként lehessen ezt felhasználni. Ehhez a kalkulációhoz is rendelkezésre áll már a kalkulátor, mely a 2011-es bruttó bért megadva kiszámítja a nettó jövedelem csökkenést 2012-re. Ebből kiindulva pedig összehasonlítást végez, amely megmutatja, hogy a nettó bér csökkenés kompenzációja mennyibe kerül béren kívüli juttatásból vagy mennyibe kerül elvárt béremelésből, egyúttal kiszámolja az állami adókedvezmény összegét és összehasonlítja a munkáltatói költségeket is.

Hozzászólás


Biztonsági kód
Frissítés

You are here: