Bérkalkulátor 2013

Nettó bér 2013

fizetési felmérés

Tegnapelőtti névnap 10-30 : Nárcisz
Tegnapi névnap 10-31 : Alfonz
Mai névnap 11-01 : Farkas
Holnapi névnap 11-02 : Marianna
Holnaputáni névnap 11-03 : Achilles

Munkanélküli segély feltételei

E-mail


A munkanélküli segély a jövő év elejétől álláskeresési járadék néven lesz ismert, mértéke pedig 2012-től kevesebb lesz az eddiginél a jócskán szigorodó jogosultsági feltételek miatt. A tartósan munkanélkülieket közhasznú munkára kötelezhetik, ezen kívül felülvizsgálják a munkaképességet is. A kormány célja az előre hozott nyugdíjak arányának csökkentése és az EU-ban nálunk legalacsonyabb foglalkoztatási arány növelése.

A konvergenciaprogram részeként az új szabályozás szerint 2012. január 1-től a jelenlegi 270 napról 90 napra csökken az álláskeresési járadék folyósításának ideje, majd a 90 nap leteltét követően nem jár  támogatás. A munkanélkülieknek lehetőség szerint vagy más munkahelyet kell találni, közmunkásként kell elhelyezkedni annak aki elveszíti állását.




Akinél a munkanélküli segély feltételei teljesülnek, a jövő évi érvényes összege az első hónapban az addigi bér 90 százaléka, a másodikban 80 százaléka, a harmadik hónapban pedig az átlagkereset 70 százaléka arányában kerül megállapításra. A jogszabály az alábbi szempontok szerint szabja meg a jogosultak körét, a folyósításának időtartamát és a járulék mértékét, vagyis azt, hogy pontosan mik a munkanélküli segély feltételei:

Abban az esetben, ha az álláskeresési járadékban részesülő személy még a járadék folyósítási idejének lejárta előtt legalább napi négy órás, határozatlan időtartamú munkaviszonyt létesít, kérelmére a folyósítási időből még hátralévő időszakra járó járadék meghatározott összegét egy összegben ki kell fizetni részére akkor,ha a kifizetés napjáig folyamatosan munkaviszonnyal rendelkezik és ennek a munkaviszonynak a fennállásáról munkáltatói igazolást mutat be. A kérelmet az álláskeresési járadék folyósítási idejének lejártát követő 30 napon belül kell benyújtani.

Ha valaki az álláskeresési járadék folyósításának első szakaszában létesít munkaviszonyt, a részére kifizethető összeg a kérelem benyújtásának időpontjában fennmaradó összeg 80 százaléka, a folyósítás második szakaszában létesített munkaviszony létrejöttekor a fennmaradó összeg 30 százaléka. Fontos tudni, hogy ha valaki ugyanazzal a munkáltatóval létesít munkaviszonyt, ahol az álláskeresési járadék megállapítását megelőzően állt munkaviszonyban, ebben az esetben a járadék fennmaradó összege nem fizethető ki!

A munkanélküli segély feltételei szempontjából változás a jövőre vonatozóan, hogy amíg a jelenleg szabályozás szerint a munkanélküli személy csak a végzettségének megfelelő vagy annál eggyel alacsonyabb szintű munkakört köteles elfogadni, 2012. január elsejétől minden érintett köteles lesz elfogadni a munkaügyi szervezet által felajánlottat munkát is. A járadék letelte után mindenkinek fel fognak ajánlani közmunkát, ebben az esetben a munkakereső mérlegelheti, hogy él-e ezzel a lehetőséggel, vagy visszatér a munkaerőpiacra és ott próbál állást találni.

 

Hozzászólások  

 
+2 #4 Krisztina 2012-03-01 16:08
Tisztelt Címzett!

Jelenleg GYED-en vagyok a 23 hónapos kisfiammal. Előtte folyamatosan dolgoztam, onnan mentem GYED-re. Szeretném tudni, hogyha nem igénylem a GYES-t, és bejelentkezek a munkaügyi központba kapok-e álláskeresési járulékot 3 hónapra, vagy sem. Várom mielőbbi válaszukat.
Köszönöm.
Idézés
 
 
+1 #3 Szilvási Andrea 2012-02-24 19:56
szeretnék segítséget kérni.
A lányom 1,5 évet dolgozott, erre kapott 78 napot a munkaügyi központtól. ez letelt. és ezután? Az Önkormányzat azt mondja, majd, ha le telt 1 év munka nélkül akkor folyamodhat segélyért. És addig semmi? Miből élnek mások, vagy mit kell tennie azon kívül, hogy munkát keres?
Segítségüket köszönöm! Szilvási andrea
Idézés
 
 
+1 #2 Tölgyes Zoltán 2012-02-21 17:16
Így igaz, 2011. szeptember 01-től maximum 90 nap a folyósítás hossza, az összeg a folyósítást megelőző átlag jövedelemtől függ. Sajnos én is tapasztalatból tudom.
Idézés
 
 
+3 #1 Klamár Erzsébet 2012-01-02 15:54
A hír érdekes, mivel én november 4-től vagyok munkanélküli segélyen és akkor azt mondták a hivatalban, hogy szeptember 1-től 90 napra, a minimálbér összegére adnak segélyt!? Most mi az igazság?
Idézés
 

Hozzászólás


Biztonsági kód
Frissítés

You are here: