Lakásfenntartási támogatás 2012 - a gázzal és távhővel fűtők mellett a fával, olajjal, és egyéb tüzelőanyaggal fűtők is igénybe vehetik a lakásfenntartási támogatást, már szeptember elsejétől.
A kormány terve, hogy a szociális ellátások rendszere egyszerűbb, és egységesebb legyen a jövőben. Ennek kialakítása folyamán megszűntették a gázár-támogatást, és más néven egy újfajta támogatást vezettek be a rászorulóknak.
Az eddigi gázártámogatási és a távhőár-támogatási forma 2011 augusztus 31-ével megszűnik, ezzel még többen kaphatnak ezentúl lakásfenntartási támogatást, az eddigi szociális alapú gázártámogatás és a távhőár-támogatás is beépül az új lakásfenntartási támogatásba.
Könnyedén kiszűrhetővé válnak azok a családok, akik jogosultság nélkül veszik igénybe ezeket a támogatásokat.
A lakásfenntartási támogatást a fűtési költségeken kívül az alábbi célokra is lehet kérni a helyi önkormányzatoktól:
- lakbér,
- albérleti díj,
- közös költségek,
- csatornahasználati díj,
- szemétszállítás költségei,
- villanyáram,
- vízdíj,
- gázfogyasztás költsége.
A lakásfenntartási támogatás kiadásai viszont egységesebb lesz. Azok, akik rászorulóknak minősülnek, pl. fával, villannyal, szénnel, palackos gázzal vagy tűtőolajjal próbálják lakásukat melegíteni, az eddiginél jóval szélesebb körben kaphatnak támogatást és segítséget a lakásfenntartási támogatás 2012 programja keretében.
Az új támogatási rendszerben a jogosultsági jövedelemhatár 71.250 Ft lesz.
Az új Lakásfenntartási támogatás rendeszerbe beépítették, hogy a jövedelemszámítás alapja az egy főre jutó jövedelem helyett a háztartás fogyasztási szerkezetét jobban kifejező fogyasztási egység.
Figyelem FONTOS: Nem az egy főre jutó jövedelem alapján számolnak, hanem az úgynevezett fogyasztási egységben.
Miként alakulnak az arányszámok?
A háztartás
- első nagykorú tagjának arányszáma 1,0;
- a második: 0,9;
- minden további nagykorú arányszáma 0,8;
- a háztartás első és második kiskorú tagjának arányszáma személyenként 0,8
- és minden további kiskorú tagjának arányszáma tagonként 0,7.
Így alakulhat majd a Lakásfenntartási támogatás 2012 támogatási rendszere:
- Egytagú háztartás esetében, ha az egy fogyasztási egységre eső jövedelem 28.500 Ft, a támogatás összege 3.600 Ft/hó.
- Egytagú háztartás esetében, ha az egy fogyasztási egységre eső jövedelem 60.600 Ft, a támogatás összege 2.500 Ft/hó.
- Kéttagú, egy kiskorút nevelő háztartás esetében, ha az egy fogyasztási egységre eső jövedelem 19.675 Ft, a támogatás összege 5.500 Ft/hó.
- Kéttagú, egy kiskorút nevelő háztartás esetében, ha az egy fogyasztási egységre eső jövedelem 56.850 Ft, a támogatás összege 2.500 Ft/hó.
- Négytagú, kettő kiskorút nevelő háztartás esetében, ha az egy fogyasztási egységre eső jövedelem 32.243 Ft, a támogatás összege 6.100 Ft/hó.
- Öttagú, három kiskorút nevelő háztartás esetében, ha az egy fogyasztási egységre eső jövedelem 31.964 Ft, a támogatás összege 6.600 Ft/hó.
- Öttagú, három kiskorút nevelő háztartás esetében, ha az egy fogyasztási egységre eső jövedelem 56.821 Ft, a támogatás összege 2.500 Ft/hó.
Egy példa: egy négytagú, 2 kiskorú gyermeket nevelő család esetében az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem 32.243 forintot tesz ki, az új rendszer alapján ez az összeg 6100 forintra csökken az eddigi 6700 forinttal szemben.
Az az öttagú, 3 kisgyerekes családnál, aki idáig még nem élvezett támogatást, ezentúl havi 2500 forintot kaphat.
A támogatást elsősorban azokhoz a rendszeres kiadásokhoz kell nyújtani, amelyek megfizetésének elmaradása a kérelmező lakhatását a legnagyobb mértékben veszélyezteti.
A támogatás megosztva is adható:
- részben készpénz,
- részben természetbeni támogatás formájában.
A támogatást, ha valósnak találják és a rászorultsági alapon méltányosnak vélik, havi rendszerességgel utalják, esetleg a család számlafizetés felmerülésének időpontja közelében. Ott, ahol már számítottak és jóváhagytak egy összeget , de az új szabályok értelmében felülvizsgálták azt, az új - Lakásfenntartási támogatás 2012 - kifizetést a rendes évi felülvizsgálat során kell először utalni.




Hozzászólások
A gáz ár támogatás igénylésre csak megadott határidőig van lehetőség.(tudomásom szerint szeptember 30 ig) Ha addig nem érkezik be az igénylés,már nem tud mit csinálni. Megoldás az lehet ha az önkormányzatnál lakásfenntartás i támogatási igényt adnak be. Itt igen széles a skála. Viz,gáz,villany ,közös költség,szeméts zállítási díj,de már beletartoznak a hagyományos fűtési költségek is mint a fa, és szén Stb.
Tudomásom szerint nem! De jogszabály változás történt,és kötelező az újra elbírálás, a támogatás összegét illetően.Példa: 2011.02.26 án adta be a kérelmet. Ez egy évig érvényes. Menet közben 2011.12.11 én (ez is példa dátum) történt jogszabály változás miatt kötelező a támogatás mértékét felülvizsgálni, és az érvényes törvényeknek megfelelően az új támogatás mértékét meghatározni.
Ettől kezdve nem a 2011.02.26 án beadott kérelemtől számít az egy év,hanem a felülvizsgálati határozat meghozatalának az időpontjától kezdődik az egy év.
Üdvözlettel: Simonné
Tisztelt Krisztina! Fellebbezni kell. Két példányban írja meg,így egy marad önnek is.Mindenféleképpe n postán adja fel tértivevényesen ,ne pedig személyesen vigye be!!Ez nagyon fontos!! Ezzel később igazolni tudja a fellebbezését. A helyi önkormányzatnak kötelessége továbbítania az Ön fellebbezését,a mit biztosan jóvá fognak hagyni. Ha nem továbbítja,ez kiderül mert önnek a jóváhagyó/elutasító végzést a fellebbezésére meg kell kapnia. Ügyintézési határidő van,ami általában 30 nap. Ha így jár el,nem fogják merni elsumákolni! Egyébként sok helyen amit művelnek az Önkormányzatokn ál az undorító! (Jól menőknek jár,rászorultak nak nem). E.Mihály
RSS